top of page
tisztaut_zaro_slider.jpg

Tisztább a Tisza-forrás és környéke és ez már a tengereken is meglátszik

2025. április 28. - Értékelhető eredményekkel valósult meg a Tisza-forrását és egyes szakaszait érintő - határokon átnyúló - környezetvédelmi projekt, mely a folyótakarításon és történelmi emlékhely renoválásán túl, iskolai ismeretterjesztő órákat, foglalkozásokat is tartalmazott. A Nemzeti együttműködési Alap támogatásának köszönhetően a Színes Tartályok Egyesület, a Tiszta út Alapítvány és Francz Béla dolgozott együtt, hogy "Szép, szőke szerelmünk, a Tisza" tiszta is maradjon. 

Rólunk

Társadalmunk a természet adta lehetőségekre épül, mégis úgy élünk, mintha közel 2 Föld állna rendelkezésünkre.

A Tiszta Út Alapítvány küldetése, hogy hozzájáruljon egy olyan jövőhöz, amelyben óvjuk ezt az egy Földet. Ez az egyetlen út. Hiszünk benne, hogy ez az út létezik és járható. Ez a tiszta út.

Programjaink

Tevékenységünk 4 fő területet céloz:

- A talaj és a termőföld élelmiszereink minőségének alapját jelenti

- A tiszta levegő mindannyiunk létszükséglete. Ennek egyik alapköve erdeink védelme, és bővítése faültetéssel

- Harmóniában a természettel – avagy hogyan kapcsolódjunk újra a természet értékeihez és hogyan biztosítsuk a jövő generációi számára ezt a kapcsolatot

- Víz Kincs Őrzés – A víz és vizesélőhelyek állapota életminőségünket alapvetően befolyásolja

Légy részese!

- Élj TE is környezettudatosan!

- Csatlakozz programjainkhoz!

- Adományozz, hogy EGYÜTT tehessünk a klímaváltozás ellen!

- Csökkentsük saját ökológiai lábnyomunkat pár egyszerűen beépíthető tippel!

Keressen/kövessen minket a közösségi médiában is!

Katalin Czippán: "Communication, education and public awareness for saving natural resources"

Katalin Czippán: "Communication, education and public awareness for saving natural resources"

Videó lejátszása
Alma Együttes: ZöldForgó

Alma Együttes: ZöldForgó

Videó lejátszása
bottom of page