„Mindenünk a Fa” – A Tiszta Út Alapítvány első pályázati kiírása

     Melyik diák ne vágyna az iskolában élményekre, új tapasztalatokra? Most itt a lehetőség, hogy a tanulók számos izgalmas dologban kipróbálják magukat, miközben azt is megtanulhatják, hogyan csalogassák magukhoz közelebb a természetet, és mit tehetnek a mindennapokban környezetük megóvásáért.

     Alapítványunk „Mindenünk a fa” címmel pályázati felhívást tett közzé a Gyulai Tankerület általános és középiskolái részére fákkal, növényekkel, kerti bútorokkal kialakított zöld területek megtervezésére. A nyertes pályázók költségeit maximum 500.000 Ft-ig álljuk. Alapítványunk ezzel az értékes tevekénységet segítő programmal lép először a nyilvánosság elé. Az érdeklődők pályázataikat október 15-ig küldhetik értesítési címünkre (pályázati űrlap - iskolák). A kiírás alapján az általános és középiskolások pályamunkáit várjuk, melyet mentor tanáruk támogatásával készítenek el. A projektek megvalósítása a biológia és természettudomány tantárgyak oktatásához is jól kapcsolódik, hiszen kerttervezéskor, ültetéskor, a növények gondozásakor a diákok a gyakorlatban szerezhetnek természeti ismereteket. A megvalósuló zöld területek pedig valamennyi órához, szabadidős, szünetben végzett tevékenységhez vonzóbb környezetet biztosíthatnak. A pályázat értékelésénél a zsűri a fenntarthatósági szempontokat, a jelenlegi zöld területek megóvását és újrafelfedezését, a gondozás megtervezését veszi figyelembe, valamint azt, hogy a kialakított terület miként válik a tanulás, a közösségi tevékenységek részévé. A nyertesek együttműködési szándékukat pályázati űrlapunk (pályázati űrlap - civil szervezetek) aláírásával erősíthetik meg.

     Célunk, hogy az iskoláknak nyújtott támogatással hozzájáruljunk fenntartható jövőnk újabb és újabb fontos helyszíneinek létrejöttéhez. Az iskolai zöld közösségi terek tanulók kezdeményezésére történő kialakítása segítheti a közösségépítést, a felelős döntésekben való részvételt. A továbbiakban a pályázatban résztvevő fiatalokon is múlik majd, hogy milyen szorosra fűzik a viszonyt a többi diákkal, hogy erősítsék önmagukban és a többiekben a természet szeretetét és védelmét és az ökotudatos életmód választását.